SZABÓ MAGDA - BÚCSÚZÁS

Azt hiszed drágám, az a régi dallam

elnémulhat? Többé nem énekel?

Szerettelek. Szerettél. Áll a két szó,

Nincs hatalom, mivel ne bírna el.

Kettőnk testéből két szép fa eredt.

ők mindketten megjegyezték a dalt.

Nem szállt tova, mint langyos fellegek,

s ajkaikon aratnak diadalt.

.

Most semmi sem fáj. Úszom hűs habok közt.

Víz sodra enyhít. Jó itt. Ne sirass!

Fiaim, rátok nézek holdsugárból,

s nevetek, ha köröz a réti sas.

Amíg szerettek, akárhol kerestek,

én ott leszek: megleltek, így ígérem,

búvár vagyok, elbújtam bú elől,

s nevetésem felcseng, mint egy érem.

Amíg szerettek, ahányszor kerestek

szólítotok, annyiszor nézek vissza,

felelek is az állatok szavával,

a sose múló szeretet szavával,

míg érintésem könnyetek felissza.

.

Olyan nehéz még nélkületek élnem,

nem ízlelni édeset meg keserűt.

De ott leszek a házban. Láttok engem?

Én szólok, ha a tücsök hegedül.