Úgy alakítsuk tehát lelkünket, mintha már a befejezéshez értünk volna. Semmit se halasszunk el. Naponta egyenlítsük ki a számlánkat az élettel szemben. Az életnek az a legnagyobb hibája, hogy mindig befejezetlen, valamit mindig elszalasztunk belőle.

Maradj szorosan a nyomában annak, amibe belefogtál, s talán eljutsz a csúcsig, vagy oda, ahol egyedül te érted meg, hogy még nincs itt a csúcs.

A gyönyör a fájdalom szakadékába zuhan, ha nem ismer határt. De határt ismerni nehéz abban, amit jónak hittél.

Az emberi természet olyan, hogy mindennél jobban szereti azt, ami elveszett: annyira visszasóvárogjuk azt, amit elvesztettünk, hogy sokkal kevésbé becsüljük meg azt, amink megmaradt.

Semmi sem használ annyira, mint visszavonultan élni, az emberekkel keveset, ám magunkkal annál többet beszélni."

Seneca