Hétvégi termés:
"Az elfogadás szintjének egy másik jellegzetessége, hogy többé nem foglalkozunk olyan morális ítéletekkel, mint „jó” vagy „rossz”. Egyszerűen nyilvánvalóvá válik, hogy mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Anélkül is könnyű észrevenni, hogy mi destruktív és mi kedvező, hogy bármit „gonosznak” tartanánk. Ezzel egyúttal a bűntudatot is kiküszöböljük, ami minden ítélkezés velejárója. Megértjük végre a kijelentést: „Ne ítélj, hogy ne ítéltess!”
David R. Hawkins – Elengedés, az önátadás útja. 11. fejezet, Elfogadás"
Viszlát minden, ami nem az enyém, amihez már nincs közöm, és sehová se vezet!
Köszönöm az eddigi utat, innentől egyedül megyek!
Én soha nem akartam neked semmilyen bánatot okozniÉn soha nem akartam neked semmilyen fájdalmat okozniCsak azt akartam, hogy egyszer lássalak nevetniCsak azt akartam, hogy lássalak nevetni a lila esőbenLila eső, lila esőLila eső, lila esőLila eső, lila esőCsak látni akartalak fürdeni a lila esőbenÉn soha nem akartam , a hétvégi szeretőddé válniÉn csak afféle barát akartam lenni, héBabám, én soha nem tudnálak mástól ellopni tégedEz mekkora szégyen, a barátságunknak véged kell hogy érjenLila eső, lila esőLila eső, lila esőLila eső, lila esőCsak látni akartalak tégeda lila eső alattDrágám, tudom, tudomTudom az idő változikItt az idő hogy mi mind valami újat érjünk el,ez neked is jelentősAzt mondod, akarsz egy vezetőtde te nem tűnsz úgy, mintha elhatároztad volna magadÉs azt gondolom jobban leszed, ha abbahagyodés hagyod hogy én vezesselek téged a lila esőbenLila eső, lila esőLila eső, lila esőHa, hogy tudod mitÉn itt kb. énekelekgyere emeld fel a kezeidLila eső, lila esőén csak látni akarlak téged,csak látni akartalak fürdeni a lila esőben
